Menny és Pokol között

Bemutattuk Fertőrákoson, aztán Zalaegerszegen, majd elvittük Sopronba, aztán Budapestre, és újra vissza Zalaegerszegre, végül pedig Szigligetre: mi az? Igen, a Hair. Eddig 38 előadást ért meg, ebből 2-t a Fertőrákosi Barlangszínházban, 9-et Zalaegerszegen a Kvártélyház Szabadtéri Színházban, 21-et a Soproni Petőfi Színházban, 1-et Budapesten a RaM Színházban, 4-et újra Zalaegerszegen a Kvártélyházban, 1-et pedig Szigligeten a Várudvari Nyári Színházban. Szeretjük, mert laza, mint a hippik, de kemény, mint a katonaság.

Izgalmas munka volt, néha azt éreztük Laurával, nem tudjuk, hogyan fogjuk meg a megfoghatatlannak tűnőt. Az angol szöveg szerint dolgozzunk-e vagy a magyar fordítás alapján? – Mert olykor eltért a kettő, én viszont kifejezetten szeretek a szövegre dolgozni. Aztán valahogy csak sikerült. A szünetekben fél füllel elkapott mondatok alapján pedig: azt mondják, jó lett – jók lettek a koreográfiák. Mi nem tudjuk, de egy biztos: mindig élvezzük.

Szeretünk az első felvonás laza fetrengésével szembeni izmos koreográfiái után átlényegülni a katonaság karótnyeltségébe és feszes mozgásvilágába. Valahogy a hippikben ott van az élet – a hozzá álmodott táncokban is. Azokat nem lehet másként csinálni, csak élve. Hangosan. Jókedvűen. Energikusan. A katonákban pedig ott a halál. A mozdulatlanság. A merevség. A csend.