(A borítókép forrása: music.hu)

Volt egy nagy álmom. És az – nehogy elfeledkezzem róla – be-bekacsingatott az életembe.

Az első kacsintás 😉

Egyszer például a telefonom képernyőjén villant fel az egyik álomkép. Éppen Scriptnyelvek előadáson ültem az ELTE Informatikai Karán. Képben voltam a tárggyal (sőt, igen sokat foglalkoztam vele korábban, úgyhogy csak a kreditekért ütem ott, nem a tudásért), és – nem szép dolog, viszont – nem csak az előadásra figyeltem. De hát csak így jöhetett szembe a bejegyzés, amiben az Experidance hirdetett próbatáncot. Nagyon megörültem. Egyből tudtam, hogy el fogok menni! Mintha csak nekem célozták volna! Utolsó órám volt aznap: ahogy hazaértem, le is adtam a jelentkezésem. Ki kellett próbálnom! Azt nem tudtam, hogy az egyetem hogyan fog működni mellette, de úgy gondoltam, addig is sok mindent csináltam együtt (tizenéves koromban is jártam a tánc mellett zongorázni, karatézni és még gimnáziumba is 🤪 – és mindegyiket (verseny)eredményesen), szóval biztos össze lehet egyeztetni valahogy. Hát ezt akkor életemben először nem sikerült. Másodévesen ott hagytam a táncért az ELTÉ-t és az Eötvös Collegiumot is (igen, collegista voltam). De hát ez volt az egyik álmom (viszont nem a nagy, amiről fent beszéltem 😉), csak talán sosem mertem igazán bevallani. Befolyásolt mindenféle társadalmi meg családi nyomás. Pedig legbelül mindig is úgy gondoltam, sőt tisztában voltam vele, hogy a művészet az emberi teljesítmény csúcsa. Ennek ellenére is nehéz volt, viszont nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki, milyen hivatásos táncosnak lenni!

És nem bántam meg: egy évet töltöttem el ott, és életre szóló élményekkel gazdagodtam. Felléptünk például Havasi Balázs oldalán a Papp László Budapest Sportarénában több mint 12 000 néző előtt – ebből a show-ból való a bejegyzés borítóképe illetve az alábbi videó. Fantasztikus volt, de egy év után visszamentem az egyetemre elvarrni a szálakat, amiket anno csak úgy – se szó se beszéd – hagytam ott, és lediplomáztam.

Üzenet a lángokból 🕯️

Tizenéves korom óta arról álmodoztam, hogy egy nap majd táncegyüttest fogok vezetni, és nem is akármilyet! Olyant, akikkel minden igényt kielégítő előadásokat fogunk csinálni, amelyek több síkon értelmezhetők, de mindenképpen: szórakoztatnak és élményt nyújtanak. Mint például az Eredet. 😜

2018 végén aztán valahogy sorsszerűen megkaptam a Zalai Táncegyüttes vezetését, ám – hiába teljes embert kívánó feladat – az ottani fizetés nem volt elég ahhoz, hogy megéljek belőle, ezért „civil” állást is vállaltam mellette egy pár évig. Az első néhány műsor koreográfiája és dramaturgiája sokszor így, egy irodában, íróasztal mellett született.

Nem volt egyszerű időszak. Napi 8 óra munka teljesen más területen, utána egy táncegyüttes vezetése, ahol pedig a fenti volt a cél. De aztán 2020. november 1-jén az álmomban élő énem megint megkopogtatta a vállam. Átkopogott ide, ebbe a valóságba: „Hahó, te amúgy egészen véletlenül nem táncolni akarsz?”

Történt ugyanis, hogy éppen hazafelé tartottunk Laurával Budapestről – gyertyát gyújtottunk a Fiumei Úti Sírkertben néhai nagyapámért. Ahogy néztem a lángokba, tényleg azt éreztem, hogy talán egy kicsit sikerült kapcsolatba lépnem vele. Talán innen érkezett az üzenet – a lángok közül mint az Eredetben –, mert út közben, ahogy egyedül maradtam az autóban a gondolataimmal, jött a megvilágosodás valahonnan – talán Ő maga súgta és derített fényt rá:

– Te táncolni akarsz, akkor tedd azt!

– De hát mikor? – merült fel bennem a kérdés egyből.

– 8-tól 4-ig dolgozom, utána minden nap próbát tartok valamelyik csoportnak. Este már hulla vagyok. Valamikor a műsorokat is ki kell találni. Hova férne bele?

– Hát végül is éjfél után 8 óra eltelik a napból úgy, hogy semmit sem csinálok, csak alszom – minek az oda, nem igaz?

Már másnap mentem is reggel 6-ra a próbaterembe gyakorolni, amit azóta minden nap teszek, amikor nincs nagy hajtás. Ezekből az alkalmakból aztán elkezdtem feltölteni részleteket a közösségi médiára is, hogy a covid alatt ne maradjon hagyomány és néptánc nélkül az internet népe. Így lett mára TikTokon például már több mint 27 000 követőm.

Az álmaink a legfontosabbak! 🤩

Szépen lassan pedig a Kósart.-tal is ott tartunk, hogy havonta egy előadást tartunk – a következőt február 24-én a Kőrösi Kulturális Központban Budapesten –, és nemsokára azzá a társulattá válunk, amiről feljebb beszéltem. Nagyon izgalmas lesz! 🤗 Velünk tartasz? 😉

Az életben az a legfontosabb, hogy ha van egy álmod, tarts ki mellette, ne hallgass arra, aki szerint nem fog menni vagy mást kellene csinálnod, és ne ismerj lehetetlent! Különben is: a legjobb dolog megcáfolni azt, aki szerint valami lehetetlen. 😉

Innen jött a mától elérhető pulcsi ötlete:

Csapassuk!